Budapest - Általános információ
A világ egyik legszebb fekvésű városa nem véletlenszerűen alakult ki. A Duna, amely átszeli, különösen a Gellért hegynél, kiváló átkelési lehetőséget nyújt és a terület a hegyek révén védekezésre és letelepedésre igen alkalmas volt. Valaha, Kr. előtt a IV. és III. században a magas kultúrájú eraviszkusz törzsek éltek a Gellért hegynél, megmunkálták a vasat, díszítették agyagedényeiket, sőt pénzt is vertek. A Római birodalom a mai Óbuda területén építette ki városát, Aquincumot, állomásoztatta légióját és védte hatalmas erődvonalát, a limest, végig a Duna mentén. A honfoglaló magyarok szintén fontos stratégiai területnek látták, amelyen központokat tartottak fenn. Érdekes módon akkor a folyó mindkét partján a települést Pestnek nevezték, egyes kutatók szerint a szláv eredetű szó, amely kemencét jelent, valójában a mai Gellért hegy alatti hőforrásokra utal. Az 1232-es királyi oklevélben így szerepel. A Buda név csak a tatárjárás után terjedt el, amikor IV. Béla utasítására szerte az országban várakat építettek, a király jó példával előjárva, az egykori pesti Újhegyen, amelyet ettől kezdve Várhegynek hívnak, építette fel királyi várát. Ő adta az első kiváltságokat is aranypecsétes levélben, 1244-ben az itteni telepeseknek, a mezőgazdaság, és a kereskedelem felvirágoztatására. A középkorban Zsigmond uralkodása alatt vált Buda állandó királyi székhellyé. A folyamatosan bővülő palotát Mátyás fejezte be. A Dunán inneni Pest is meggazdagodott, kereskedelmi központtá vált. Mátyás király egyenrangúvá tette Budával. A Margitsziget sem volt lakatlan, a korabeli források szerint a kolostorokon kívül a keresztes lovagoknak is volt itt vára. |
A török uralom alól 1686. szeptember 2-án szabadult fel Buda, és ez megnyitotta a fejlődés útját. Bővült az országos vásártartási joguk, és megindult a szellemi fejlődés is. 1724-től Budán már nyomda működött. 1777-ben Mária Terézia királynő az ország egyetlen tudományegyetemét Nagyszombatból Budára helyezte, így tudós tanárok és felsőfokú tanulmányokat folytató ifjak kerültek ide. Budáról II. József Pestre költöztette át az egyetemet. A befogadó közönség megléte lehetővé tette, hogy az addigi német helyett kialakuljon a magyar nyelvű irodalom, később a pesti magyar színház. A Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság, a Nemzeti Színház szerepe kiemelkedően fontos volt a polgárosodó városban. Újságok jelentek meg, köztük Kossuth Lajos Pesti Hírlapja. Azután elkövetkezett az a pillanat, amikor a Pest és Buda természetes elválasztóján, a Dunán megépült az első állandó átkelő, a Lánchíd. Ennek hatásaként kezdődött meg a két város, valamint Óbuda egyesítése. Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk Budát, Pestet és Óbudát egyesítette és az egyesített főváros hatósági szervezetét a többi várostól eltérően szabályozta. Az így megszületett Budapest a létrehozott Fővárosi Közmunkák Tanácsának köszönheti a ma is megcsodálható városkép kialakítását. Létrejött az Andrássy út, megépültek a körutak, megindult a világvárosi fejlődés. Még nagyobb lendületet adott a Millennium ünnepségsorozata, megépült a kontinens első kéregvasútja, a kisföldalatti, az utcákat kikövezték, kialakult a közvilágítás, elkészült a ma is üzemelő káposztásmegyeri vízmű, a csatornázás. A lóvasút helyét elfoglalta a villamos. |
A város az 1867-es kiegyezés után kezdett iparosodni. Ide települt a mezőgazdasági ipar, a malomipar, az élelmiszeripar, növekedett a gépipar. Itt futnak össze a vasútvonalak és az országutak. Az I. világháborúban a város anyagi pusztítást nem szenvedett. Rövid megtorpanás után a fejlődés folytatódott. Az addigi tíz kerülethez újabb négyet kapcsoltak. A II. világháború viszont óriási károkat okozott, mind az épített örökség pusztulásában - az összes Duna hidat felrobbantották a visszavonuló német csapatok – mind emberi veszteségben. Négy év alatt sikerült az újjáépítés. Azután 1950-ben hét megyei várost és 16 nagyközséget csatoltak a fővároshoz, így 22 kerülete lett. (A közelmúltban két kerület szétválásával a fővárost közigazgatásilag 23 kerület alkotja) 1956.-ban a harcok során több épületben és a közlekedésben is jelentős károk keletkeztek. A kijavításuk megtörtént, a hatvanas években megkezdődött a házgyári lakónegyedek építése, a következő évtizedekben pedig megindult a második, majd harmadik metróvonal kialakítása és üzembe állítása. A rendszerváltás óta felépült a Lágymányosi híd, az új Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, szerepel a tervek között a negyedik metróvonal, folyik a főváros folyamatos rekonstrukciója, a lehetőségek mértékében.
Magyarország fővárosa 1873-ban három város, Pest, Buda és Óbuda egyesítésével alakult Budapestté, majd fejlődött világvárossá. Már az emberi történelem legrégebbi ideje óta lakott. A Duna szeli át, kiterjedt síkság és dombos táj közepén. A természetes közlekedési útvonalak iránya is erre mutat. |
Szállás
|
Az elmúlt években Magyarországon jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek a közlekedés, a vendéglátás és az idegenforgalom területén is. A beutazó turizmus által érintett két fő régióban – Budapest és a Balaton – történt a legtöbb ingatlanfejlesztés a szálláshelyek vonatkozásában. A kormányzat támogatásával nemcsak a szállodai kínálat fejlődött, hanem nőtt a családi panziók illetve magánszálláshelyek száma is. A legtöbb új szállás a közép és a magasabb kategóriában épült. |
Az Európai Únióhoz történt csatlakozás követketében a nemzetközi szabályozások (pl. HACCP ) garantálják azt, hogy a külföldi vendégek hazánkban a nemzetközi színvonalhoz képest versenyképes áron vehetik igénybe az éttermek, múzeumok, utazási irodák, programszervezők, kiállítások, színházak szolgáltatásait. A magyar termálvizre alapozva Budapesten és vidéken számos színvonalas wellnes és gyógy hotel épült és kínál lehetőséget a gyógyulni vagy feltöltődni kívánó érdeklődők számára. |
A kiemelt időszakokban csak az előfoglalás garantálhatja azt, hogy a vendégek megtalálják az elképzelésüknek megfelelő szállást. Március-április-május hónapokban, a vallási ünnepeken és a nagyobb sport események illetve konferenciák idején előfordulhat, hogy a turisták csak a központtól távol talál hotelt magának. |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Baross Hotel3 Star, Superior Tourist Class Traditional Hotel |
Budapest Hotel4 Star, First Class Traditional Hotel |
Corinthia Aquincum5 Star, Superior First Class Traditional Hotel |
Dominic Hostel2 Star, Superior Tourist Class Traditional Hotel |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Four Seasons5 Star, Deluxe Class Traditional Hotel |
Grand Royal5 Star, Deluxe Class Traditional Hotel |
Intercontinental5 Star, Deluxe Class Modern Hotel |
Thermal Helia4 Star, First Class Modern Hotel |
Szórakozás
Budapest - Éjszakai élet Az esti-éjszakai Budapestben van valami felszabadult, valami ígéretes, ami abból fakad, hogy a „jó helyek” száma állandóan növekszik, lassan visszatér a korai 1900-as évek legendás kávéházi Budapestje, egyre nõ a komoly turisták, a tartósan, évekre itt élő, a város iránt érdeklõdõ külföldiek száma, és az új, tehetõs elit is egyre többet ad és költ nívós esti programjaira. |
HA ÖN 20 ÉVESRomkocsma a VII. kerületben, például a Szimplakert (VII. Kazinczy utca 14.) Ez a romkocsma télen is működik, benne mozi. Körülötte egy bokorban valóságos univerzum: Szimplakert, Szimpla, Dupla, Kis Szimplakert… Koncert a Fonóban. A Fonó Budai Zeneház 1995 óta működõ különleges népzenei, világzenei és jazz központ, egy volt gyárépület egy részében. Nagyszerű lemezbolt, jó italok, különleges kulturális helyszín, kicsit messze a központtól, dél-Budán. Névrõl még a taxisok sem igazán ismerik. (XI. Sztregova utca 3.) Éjszakai fürdőzés a Rudas török kori fürdõben. A 2005-ben rekonstruált fürdőbe pénteken és szombaton 22.00 és 04.00 óra között, ellentétben a többi nappal, egyszerre mehetnek be férfiak és nõk — de csak fürdőruhában. (I. Döbrentei tér 9., az Erzsébet híd budai hídfőjétõl balra.) Az A38 hajó. A Ráday utcától nem messze, a budai oldalon, a Petõfi hídtól délre 2002-ben nyitott meg a különleges új koncert- és étterem. Azért hívják így, mert egy „Artemovszk” típusú ukrán kőszállító hajó 38. darabjának testére épült rá. Erős világzenei és rockzenei program, elegáns étterem, nyáron kellemes tetőterasz, nagy táncos bulik. (A Petõfi híd budai hídfőjétõl kissé délre.) |
HA ÖN 50 ÉVESVacsora a Fészek klub kertjében. 3 perc séta a koncertteremtől az 1903-ban épült művészklub, melynek kertje egy reneszánsz magánpalota belső udvarára emlékeztet. Különleges budapesti díszlet, sok idős művésszel és tekintélyes polgárokkal, akik őket szeretnék testközelbõl látni. (VII. Kertész utca 36.) Café New York. Az egykor pompás budapesti kávéházak legszebbike, amelyet gyönyörűen helyreállítottak 2006-ra. Itt született a modern magyar irodalom és sajtó. 1894-ben, mikor a kávéház megnyílt, a tulajdonos állítólag a Dunába dobta a kulcsokat, hogy a New York sose zárjon be, még éjszaka se. (VII. Erzsébet körút 9-11.) |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
cabaret dinnerSome text about accommodation and where you can stay |
casinoSome text about accommodation and where you can stay |
house of wineSome text about accommodation and where you can stay |
medieval dinnerSome text about accommodation and where you can stay |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
red star wine tourSome text about accommodation and where you can stay |
strip & wine tasteSome text about accommodation and where you can stay |
strip limoSome text about accommodation and where you can stay |
VIP nightclubbingSome text about accommodation and where you can stay |
Árak
Pénzt váltani csak a hivatalosan engedélyezett helyeken szabad. Az utcai pénzváltás kockázatos és illegális! A legtöbb bank rendelkezik éjjel-nappal üzemelő bankjegyváltó automatákkal. Egyes bankok és utazási irodák a jegybanki árfolyam alapulvételével maguk alakítják ki, módosítják a valuta árfolyamokat. Ezt kötelező kifüggeszteni. A pénzváltáskor kapott nyugtát az országból történő kilépésig érdemes megőrizni. A pályaudvarok közeli, valamint a belvárosi pénzváltók árfolyama általában kedvezőbb, mint a közepes árfolyamot alkalmazó bankoké, vagy a reptéri és szállodai pénzváltóké. 100, 50, 20, 10, 5, 2, 1 forintos pénzérme, valamint 200, 500, 1000. 2000, 5000, 10 000, és 20 000 forintos bankjegy van forgalomban. A leggyakrabban használt hitelkártyák
|
felhasználhatók a bankokból és a bankjegykiadó automatákból (ATM) pénzfelvételre, szállodai, éttermi, vagy üzleti számlák kifizetésére. A bejáratoknál emblémák jelzik, milyen kártyákat fogadnak el a különböző vendéglátóhelyek. Posta : A postahivatalok hétfőtől péntekig 8-18 óra között tartanak nyitva. Hosszabb nyitva tartással üzemel a két pesti pályaudvar közelében lévő főposta: VI. Teréz krt. 51 (h-szo. 7-21 h., vas. 8-20 h); Postamat szolgáltatás: készpénzfelvétel bankkártyával (VISA, VISA Electron, EuroCard/Mastercard, Maestro) a város valamennyi postáján, és Eurocsekk, American Express utazási csekk, postacsekk beváltása. |
Mentők: 104 Tourinform telefonos szolgálat - Police-info: 438-8080 Útlevél elvesztését a következő címen, illetve telefonszámon lehet bejelenteni: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budapesti és Pest megyei Igazgatósága 1117 Budapest, Budafoki út 60. Amennyiben ellopták az útlevelét, akkor az adott kerület rendőrkapitányságán kell bejelentést tenni.
|
Időjárás
Az ország éghajlata mérsékeltövi kontinentális. A négy évszak között elég nagy különbségek vannak. A leghidegebb hónap a január, a legmelegebb hónap pedig a július. Budapest időjárása átmeneti, amit a Dunántúl enyhe és esős, valamint az Alföld változó időjárása befolyásol.
|
A napi hőmérsékletingadozás elég magas. Az ország éves átlagos hőmérséklete 9,7 °C, Budapesten ez az érték 11,2 °C. Az átlagos hőmérséklet a legmelegebb hónapban, júliusban 24,8 °C, míg a leghidegebb hónapban, januárban 0,2 °C. Egy forró nyári napon a hőmérséklet elérheti a 33-38 °C-ot, télen pedig a -20,0 °C-ot. |
Budapesten a tavasz április elején kezdődik, és nagy esőzések kísérik. A nyár száraz és meleg. Az ősz hűvös, ködös és csapadékos. A tél viszonylag rövid, közepesen hideg és általában száraz, néha akár csodálatos napsütésben is fürödhetünk. Két esősebb (kora nyár és ősz), és két szárazabb időszak ((tél közepe és kora ősz) váltja egymást. Az évi csapadékmennyiség 617 mm.
|
tények - Budapest
Területe : 525 km2, kétharmada a Duna keleti partjára, a sík pesti oldalra, míg egyharmada a nyugati partra, a budai dombos oldalra esik. Lakossága : 1,886,000, azaz az ország népességének 19 %-a. Közigazgatás : 23 kerületre oszlik (a címekben a római számok mindig a kerületet jelzik). |
Észak-déli hosszúsága : kb. 25 km (15 mérföld) Kelet-nyugati hosszúsága : kb. 29 km (18 mérföld) Legalacsonyabb pontja : Duna felszíne (tengerszint felett 96 méterrel) Legmagasabb pontja : János hegy (527 méter) |
Népsűrűség : 3632 fő/km2 Hidak száma : 9 (2 vasúti híd, 7 közúti forgalmi híd) Földrajzi elhelyezkedése : 47o 5'0" É, 19o 0'0" K Időzóna : GMT +1 (Közép-európai időzóna)
|
vámrendelkezések
Vannak bizonyos termékek (pl. dohány, alkohol, parfüm), melyek behozatala mennyiségi korlátozás alá esik. Ezek esetében a meghatározott mennyiséget meghaladó behozatal már kereskedelmi jellegű importnak minősül, amely után vámot és egyéb adókat (jövedéki adó, ÁFA) kell fizetni.
|
A behozott áruk összértékének vámmentes határa A személyes poggyász körébe tartozó áruk sem hozhatók be korlátlanul. |
Amennyiben ugyanis a behozott áruk összértéke meghaladja a 175 eurót, az áruk értékének alapul vételével vámot és Általános Forgalmi Adót kell fizetni. |
nyelv
A magyar nyelv a széles körben elfogadott nyelvészeti álláspont szerint az uráli nyelvcsalád tagja, ezen belül a finnugor nyelvek közé tartozik.A magyar nyelvet a finnugor nyelveken belül az ugor nyelvek csoportjába sorolják. |
Ide tartozik még a Szibériában, az Urál hegységtől keletre élő obi-ugorok, a manysik (vogulok) és hantik (osztjákok) nyelve. |
A magyar nyelv legtöbb beszélője Magyarországon él. Magyarországon kívül többek között a Kárpát-medence országaiban beszélik: Románia (főként Erdélyben), Szlovákia, Szerbia (a Vajdaságban ), Ukrajna, Horvátország, Szlovénia, Ausztria. |
pénz
Hivatalos fizetőeszköz: Forint (Ft, HUF). Pénzérmék: 1, 2, 5, 10, 20, 50, 100 |
Az elfogadóhelyeket általában az ajtón embléma jelzi. Pénzt válthat bankban, utazási irodákban és a bevásárló negyedekben található kisebb váltóhelyeken. Magyarországon a borravaló adása elfogadott. |
Általában a számla értékének 10 %-a körül mozog, persze csak, ha elégedett. |



























